Kék róka

Plot Summary Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikeréből, a Kék róka című darabjából készült Pacskovszky József új tévéfilmje. A történet az 1900-as évek elején játszódik, egy középosztálybeli szerelmi háromszög szereplői között. Cecile, a gyönyörű menyasszony vőlegényéhez sietve egy pillanat alatt beleszeret egy ismeretlen férfiba az utcán, akiről hamarosan kiderül, ő Sándor, jövendőbelije sokat emlegetett barátja, és tanúja. Ám ez még csak a kezdete ennek a történetnek, melye csavarokkal és félreértésekkel teli. Trailer IMDb Release Date: 14 Január 2022 (Hungary)

Magyar passió

Plot Summary Az 1950-ben játszódó film történetében, Leopold atya azért küzd szerzetestársaival, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Kezdetben a kommunista hatalom nem akadályozza őket tevékenységükben, még a háborúban elrejtett kegytárgyaikat is visszakaphatták. Ez a „békés” állapot nem tart sokáig. Leopold atyát koholt vádak alapján letartóztatják és, hogy megtörjék, kegyetlen kínvallatások alá vetik. Volt diákját, a vallásnak hátat fordító, az szocialista rendszerben hívő, fiatal tisztet, Keller főhadnagyot - Fjodorov őrnagy parancsára - bízzák meg a beismerő vallomás kicsikarásával. Az atya kitartása, ellenállása azonban mindent megváltoztat… Trailer IMDb Release Date: 27 October 2021 (Hungary)

Űrpiknik

Plot Summary Az elsőfilmes Badits Ákos rendező, és a forgatókönyvet jegyző Benedek Ágota, a Rumbarumbamm című nagysikerű könyv szerzőjének filmje egy eszeveszett éjszaka történetét meséli el. Különc főszereplőik nem kevesebb dolgot vállalnak magukra, mint a bolygó megmentését, ráadásul kalandjaik során saját múltjukkal is szembe kell nézniük – már csak az a kérdés, hogy melyik probléma a súlyosabb. Trailer IMDb Release Date: 1 July 2021 (Hungary)

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Plot Summary A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt. Trailer IMDb Release Date: 24 September 2020 (Hungary)

Foglyok

Plot Summary 1951-ben Budapesten egy átlagos család élete a feje tetejére áll, amikor hajnalban a hatalom képviselői toppannak be hozzájuk - ám kitelepítés helyett beköltöznek, a saját lakásukban ejtve foglyul a családot. És mindenki mást, aki csak az ajtóhoz merészkedik… Telnek a napok, magyarázat nincs, az egyre abszurdabb összezártság, a titkok és a félelem pedig lassan kikezdik a lakás foglyainak idegeit. Egy hihetetlen, de igaz történet az Oscar díjas Deák Kristóf rendezésében. (Cinefest) Trailer IMDb Release Date: 20 September 2019 (Hungary)

200 első randi

Plot Summary A sok humorral és érzelemmel fűszerezett sorozatban a harmincas éveiben járó, kissé szétesett és slampos Luca (Gáspár Kata) mindennapjait követhetik nyomon a nézők. A szingli lányt villámcsapásként éri húga (Kovács Panka) eljegyzése, és ha ez nem lenne elég, véletlenül meghallja édesanyja (Pápai Erika) csípős megjegyzését azzal kapcsolatban, hogy várhatóan húga esküvőjére is egyedül érkezik majd. Luca ekkor megfogadja, hogy nem így lesz, és 200 nap alatt megtalálja az igazit, miközben igyekszik a munkahelyén megjelenő kihívásoknak is eleget tenni. Hogy a végén sikerrel jár-e, rátalál-e a szerelem és megtalálja-e önmagát, az kiderül a 60 epizódos sorozatból. IMDb Release Date: 1 October 2018 (Hungary)

A legjobb játék

Plot Summary Áron átlagos kora harmincas férfi, aki számára tökéletesen megfelel a képzettséget nem igénylő állása: biztonsági kamerákon figyeli a monoton hömpölygést egy forgalmas pályaudvaron. Nem is sejti, hogy az általa használt szoftver egy veszélyfelismerő mesterséges intelligencia, melyet maga Áron tanít be munkája során. Ha a rendszer hatékonnyá válik a férfi nemcsak munkáját, hanem váltótársát, a mindig jókedvű Annát is elveszítheti. A rendszer félrevezetése új értelmet hoz Áron életébe. IMDb Release Date: 7 April 2018 (Hungary)

Pappa Pia

Plot Summary Legyőzheti Dávid Góliátot? Állítólag igen, de aki biztosra megy, inkább ellene fogadjon. A kicsi és gyenge és pénztelen többnyire alulmarad, amikor szembeszáll valakivel, aki gazdagabb és hatalmasabb - és néhány nagyra nőtt, kopaszra borotvált alkalmazottja kíséri mindenhova. Trailer FacebookIMDb Release Date: 15 August 2017 (Hungary)

Eszméletlen (series)

Plot Summary Az Eszméletlen egy fekete komédiasorozat, amely nagyon rövid, 3-4 perces részekből áll. A történet helyszíne egy kórházi szoba, ahol a főszereplő, Géza fekszik, teljesen mozdulatlanul, talpig befáslizva, kómában. Valójában azonban szép csöndben figyel, nagyon is lát-hall ő mindent, ami körülötte történik, és mindenhez van egy-egy csípős megjegyzése is: ezekből áll össze az epizódok narrációja. Teaser TV Series (2017- )

A tökéletes gyilkos

Trailer IMDb Release Date: April 2017 (Hungary)