Kék róka

Plot Summary Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikeréből, a Kék róka című darabjából készült Pacskovszky József új tévéfilmje. A történet az 1900-as évek elején játszódik, egy középosztálybeli szerelmi háromszög szereplői között. Cecile, a gyönyörű menyasszony vőlegényéhez sietve egy pillanat alatt beleszeret egy ismeretlen férfiba az utcán, akiről hamarosan kiderül, ő Sándor, jövendőbelije sokat emlegetett barátja, és tanúja. Ám ez még csak a kezdete ennek a történetnek, melye csavarokkal és félreértésekkel teli. Trailer IMDb Release Date: 14 Január 2022 (Hungary)

Megbélyegzetten 1968

Plot Summary Mit ér az az ember, aki 1968-ban volt 14 éves és lázadó kamasz. László és barátai egy levélben fellázadtak a rendszer ellen, ami igazából gyerekcsíny volt, bár ők akkor komolyan gondolták. A belügyi szervek példát statuáltak, a rendszer hű szolgái 25 éven át úgyszintén. Vajon az akkori hatalom miért ijedt meg kamaszok csínytevésétől? Börtönből szabadulása után a kommunista gépezet László további életét is megnehezített, ahol tudta. Élettörténetével nem kérkedett soha, szinte szégyenként cipelte azt. Rajta kívül vajon hányan hordanak még hasonló terhet napjainkban? IMDb Release Date: 17 January 2020 (Hungary)

Drága örökösök

Plot Summary A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll. IMDb Release Date: 1 January 2019 (Hungary)

200 első randi

Plot Summary A sok humorral és érzelemmel fűszerezett sorozatban a harmincas éveiben járó, kissé szétesett és slampos Luca (Gáspár Kata) mindennapjait követhetik nyomon a nézők. A szingli lányt villámcsapásként éri húga (Kovács Panka) eljegyzése, és ha ez nem lenne elég, véletlenül meghallja édesanyja (Pápai Erika) csípős megjegyzését azzal kapcsolatban, hogy várhatóan húga esküvőjére is egyedül érkezik majd. Luca ekkor megfogadja, hogy nem így lesz, és 200 nap alatt megtalálja az igazit, miközben igyekszik a munkahelyén megjelenő kihívásoknak is eleget tenni. Hogy a végén sikerrel jár-e, rátalál-e a szerelem és megtalálja-e önmagát, az kiderül a 60 epizódos sorozatból. IMDb Release Date: 1 October 2018 (Hungary)

A színésznő

Plot Summary Anna, az Erdélyből áttelepült színésznő az egyik legnagyobb sztárja a magyar filmeknek és a színházaknak az 1960-as évek közepén, Magyarországon. A Nemzeti Színházban Melindát játssza, amikor egy fogadáson megismerkedik egy olimpiai bajnokkal, egy rendkívül vonzó férfivel. A két ember között szerelem szövődik, ami nem tetszik a hatalomnak. No nem azért, mert az erkölcsöket óvják, hanem azért, mert más terveik vannak a sikeres, vonzó, idegen nyelvet beszélő Annával. "Hófehérkének" szemelték ki, vagyis a hazánkba érkező, baráti országok vezetőit szórakoztató hölgynek. Megindul az apparátus, az élet minden területén hálót sző, manipulál. Ám Anna nem könnyű préda, és szerelmével megerősítve kétséges a titkosszolgálati akció győzelme... Teljes film Trailer IMDb Release Date: April 2018 (Hungary)

Eszméletlen (series)

Plot Summary Az Eszméletlen egy fekete komédiasorozat, amely nagyon rövid, 3-4 perces részekből áll. A történet helyszíne egy kórházi szoba, ahol a főszereplő, Géza fekszik, teljesen mozdulatlanul, talpig befáslizva, kómában. Valójában azonban szép csöndben figyel, nagyon is lát-hall ő mindent, ami körülötte történik, és mindenhez van egy-egy csípős megjegyzése is: ezekből áll össze az epizódok narrációja. Teaser TV Series (2017- )

A fekete bojtár

Válótársak (series)

Plot Summary Bálint Sáfár, the charming businessman has several affairs, and when his wife Zsófi - with whom he has two children - finds out about his infidelity, she breaks up with him. Bálint decides to move to one of his houses on sale. On the same day Bálint's subcontractor Joci, who renovates his houses, breaks up with his girlfriend Szonja and decides to stay at this same house. Joci has some serious issues in his private life. His girlfriend Szonja couldn't get pregnant for years, and after her hormone therapy, he just can't live with her anymore. Dávid Jakab, successful businessman realises that his wife, Tamara hates him and wants to get a divorce on their 16th anniversary. Dávid asks Bálint if he could stay at his house while he tries to save his marriage. The series follows these freshly-divorced guys' lives as they try to solve their relationship problems. FacebookIMDb TV Series (2015– )

Egynyári kaland (series)

Plot Summary Az Egynyári kaland című ifjúsági mini-sorozat hat frissen érettségizett fiatal - három lány és három fiú - balatoni kalandjait követi nyomon. Az egész nyarat a Balaton partján töltő fiatalok a szünidő alatt dolgoznak, szerelembe esnek és különféle izgalmas kalandokba bonyolódnak. Trailer (Season 2) FacebookIMDb TV Series (2015– )

Fapad (series)

Plot Summary Szemlő Róbert kétes hírű vállalkozó úgy érezte az állati fehérje feldolgozás már nem a legjobb biznisz Magyarországon. Gondolt hát egy nagyot, és elhatározta, hogy fapados légitársaságot alapít, ami nemcsak, hogy menő dolog, de féllegális bevételek tisztára mosására is alkalmas. Teaser FacebookIMDb TV Mini-Series (2014– )